A falu:


HORPÁCS a Börzsöny, a Cserhát és az Ipoly közé ékelődött falu, amely Nógrád megye legkisebb településeinek egyike. Nevét a szófejtők a horpasz, horpad szóból magyarázzák, következtetve arra, hogy a település első lakói elbújtak a kis dombok horpadásában, nyiladékaiban. A kis falu Borsosberény, Pusztaberki és Patak irányából közelíthető meg. Mindhárom irányból egy dombtetőre érünk, onnan tekinthetünk le a néhány utcára, házra.
A kisközség legfontosabb nevezetessége az 1906-ban ifj. Mikszáth Kálmán tervei alapján épült Mikszáth kúria, melyben az író bútoraival, használati tárgyaival, kézirataival, egyéb emléktárgyakkal, dokumentumokkal berendezett emlékmúzeum működik. A falu látnivalói közé tartozik a XIX. század elején épített Szontágh kúria illetve az 1740-1744 között épült barokk stílusú katolikus templom. A templom sírkertjében és a temetőben nyugszik Mikszáth Kálmán felesége és kisfia, Szontágh Pál és Nagy Iván (történész). A település érdekessége, hogy a legenda szerint itt esett le a boldogságot hozó aranyalma, amely motívum a falu mai címerében is megjelenik.

Jó tanács: a helyi boltban érdemes előzetesen egyeztetni az alapvető élelmiszer igényt (kenyér, tej).

Részletek és bővebb információk megtalálhatók a falu honlapján:

www.horpacs.hu

Horpács a Nyugat Nógrád és Börzsöny alja tájegységekhez tartozik, amely érinti a Duna-Ipoly Nemzeti Park területét. A rengeteg természeti látnivaló mellett történelmi várromok és kastélyok gazdagítják a táj szépségét.

Elérhető közelségben …

Látnivalók, nevezetességek

Kastélyok a közelben:

Múzeumok, kiállítások:

Gyalogtúra

Horgászás

Strandolás

Lovaglás, kocsikázás

Lótartók, túralovasok figyelem!

Vadászat

A házigazda segíti felvenni a kapcsolatot a környékbeli vadásztársaságokkal.
A szomszédos településeken:

További információk találhatók az alábbi honlapokon:

www.sugarkankalin.hu,
www.ipoly-taj.hu,
www.retsagkisterseg.hu.